A következő néhány napban is marad a déli áramlás felettünk, így jelentős lehűlés egyelőre nem várható, a hőmérsékletek végig az átlagos felett alakulnak. Időnként kissé nedvesebb, labilis levegő levegő érkezik fölénk, emiatt zápor, zivatar is előfordulhat, de kiterjedtebb, tartósabb csapadék kedd estig nem várható.

Szerdán azonban már egy ciklon csapadékzónája éri el hazánkat, ennek hatására megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Átmenetileg jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek csupán 15-17 fok között alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan zápor, vagy zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: változóan fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Szerda: erősen felhős, vagy borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében ismét melegszik az idő, szombatig 20 fok feletti nappali hőmérsékletek várhatók. Vasárnaptól kezdődhet újabb változás időjárásunkban, ekkortól ismét csapadékosra fordulhat az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár