Az átvonult hidegfront mögött a következő napokban átmenetileg megnyugszik az idő, újabb frontoktól már nem kell tartanunk Somogyban. Szerdától szárazabbra fordulhat időjárásunk, de sok napsütésre továbbra sem számíthatunk. A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás, az időszak elején kissé mérséklődik, majd csütörtöktől pár fokkal erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, kevés napsütés azonban előfordulhat. Néhol kialakulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A késő esti órákra 13-15 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Néhol előfulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lesznek és néhol futó zápor is előfordulhat. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől délire fordul felettünk az áramlás amellyel ismét melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, a hétvégén már helyenként 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, szórványosan továbbra is előfordulhat zápor, zivatar.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár