A ciklon csapadékzónája lassan elhagyja Somogy megye térségét, így szombat napközben már megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása, már csak néhol fordulhat elő futó zápor.

Az északnyugatira forduló széllel egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk, napközben már nem lesz melegebb 15 foknál.

A következő napokban is folytatódik a változékony idő, átmeneti napos időszakok azonban már előfordulhatnak. Jelentős csapadék ugyan nem várható, de kisebb eső, futó zápor még továbbra is előfordulhat.

Az éjszakák hidegek lesznek, a derültebb helyeken 5 fok alá hűlhet a levegő, míg napközben erősödik a felmelegedés, főleg hétfőn már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: eleinte még többfelé várható eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél erős lesz. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Az esti óráktól elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak kevés napsütés várható. Eleinte többfelé valószínű kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét további napjaiban is folytatódik a kissé változékony, de viszonylag kellemes hőmérsékletű idő. A gyengén felhős tájakon, illetve időszakokban 20 fok fölé melegszik a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás