Ma még a ciklon előoldali, meleg áramlásába tartozunk, így folytatódik az átlagosnál melegebb idő, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. Délnyugat felől azonban már egyre nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására megvastagszik a felhőzet és a délutáni, esti óráktól többfelé várható eső, zápor, zivatar.

Szombaton a légörvény hátoldalára kerülünk, így északnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel megkezdődik a hűvös levegő beáramlása.

Erős lehűlés kezdődik, napközben már nem lesz melegebb 15 foknál, ráadásul az erős szél tovább rontja majd a hőérzetünket.

Eleinte még többfelé várható újabb eső, zápor, majd napközben elhagyja térségünket a csapadékzóna, fokozatosan elvékonyodik a felhőzet.

A hét utolsó napján is marad a változékony hűvös idő, csapadék azonban már csak elvétve alakulhat ki.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napközben erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet és a délutáni, esti órákban egyre többfelé várható csapadék. A változó irányú szél megerősödik. A délutáni hőmérsékletek még 23-25 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte még többfelé várható eső, zápor, majd napközben várhatóan csökken a csapadékhajlam, elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett napos időszakok is lehetnek. Néhol előfordulhat rövid futó zápor. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz nyugodtabbra, az átmeneti pára és ködfoltokat leszámítva szárazabbra fordul időjárásunk. A hét közepétől ismét erősödik a nappali felmelegedés, a gyengén felhős napos tájakon már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás