Ma még egy gyenge hidegfront alakítja időjárásunkat, főleg a nap első felében alakulhat ki kisebb eső, zápor, majd a délutáni órákban már naposabbra fordul az idő.

Szerdán délire fordul felettünk az áramlás amellyel szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés, visszatérnek a 30 fok körüli maximum hőmérsékletek.

Csütörtökön egy újabb gyenge hidegfront vonul át felettünk, de jelentős változás nem várható időjárásunkban.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a reggeli, délelőtti órákban még előfordulhat kisebb csapadék, majd napközben felszakadozik a felhőzet, változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: változóan gomolyfelhős, napos idő várható.Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. A délutáni órákra 26-28 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől tovább melegszik az idő, szombaton már országos hőségre, 35 fok közeli maximum hőmérsékletekre számíthatunk. A vasárnap időjárása még továbbra is bizonytalan, de valószínű, hogy Somogyban még marad az igen meleg idő, záporok, zivatarok azonban már előfordulhatnak. Vasárnapról hétfőre virradóra markáns hidegfront éri el térségünket, így várhatóan jelentősen felfrissül a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár