Hétfőn néhány órára csökken a zivatarhajlam, majd kedden egy közelgő hidegfront hatására ismét labilizálódik felettünk a légkör, egyre nagyobb területen alakulhat ki záporos csapadék. Egy-egy erősebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső is lehet.

Szerdára megérkezik fölénk a hidegfront, amellyel már szárazabb, stabilabb léghullámok érkeznek fölénk. Napközben csökken a csapadékhajlam, egyre nagyobb területen süt ki a nap. Felfrissül a levegő, a nappali hőmérsékletek már csak 25 fok körül alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Eleinte csak elszórtan, majd a késő délutáni, esti óráktól már többfelé valószínű zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

Kedd: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Többfelé valószínű zápor, heves zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak.

Szerda: eleinte még előfordulhat zápor, zivatar, majd napközben már egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felében visszatér a kánikula, egyre inkább 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Valamikor a vasárnap délutáni órákban azonban újabb gyenge hidegfront érheti el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: pára, változékony, időjárás, kánikula, felhő, lehűlés, fülledt, vihar, szél, hőség, eső, nyár, zápor, csapadék