Páradús, labilis légtömeg érkezik fölénk, ennek hatására kissé növekszik a zápor, zivatarhajlam. A napsütés mellett már időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és főleg a délutáni, kora esti órákban elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Az erősebb gócokban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Front azonban nem éri el térségünket, így folytatódik a meleg nyári idő, legfeljebb a zivatarok környezetében frissülhet fel átmenetileg a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és a délutáni órákban elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig marad a meleg nyári idő, de közben pénteken és szombaton egy közelünkben kialakuló sekély ciklon hatására jelentősen növekszik a zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár