Szerdán még a hidegfront hatására kialakult légörvény alakítja időjárásunkat, így sok lesz felettünk a felhő és összességében többfelé várható újabb eső, zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső, vagy szélvihar is előfordulhat. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek már többnyire 25 fok alatt, sőt néhol csak 20 fok körül alakulnak.

Holnap a nap első felében még előfordulhat zápor, zivatar, majd gyengül a ciklon, csökken a csapadékhajlam, a legtöbb helyen már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Újabb felmelegedés kezdődik, péntekre visszatér a kánikula.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, felhőszakadás. Helyenként nagy mennyiségű csapadék is hullhat. Az északi szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte még többfelé lehet zápor, zivatar, majd a délutáni órákra csökken a csapadékhajlam, többfelé felszakadozik a felhőzet. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: napos, száraz idő várható, csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig kitart a kánikula, a változást okozó frontok elkerülik térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás