A közelgő front előterében ma átmenetileg több fokkal melegebb levegő érkezik fölénk. Zavartalan napsütésre azonban nem számíthatunk, igaz a csapadék kialakulásának is kicsi lesz az esélye.

Holnap már elér minket a gyenge hidegfront, ennek hatására több lesz felettünk a felhő és szórványosan kisebb eső, zápor, esetleg gyenge zivatar is előfordulhat. Ismét mérséklődik a nappali felmelegedés, a tartósan felhős tájakon még a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet.

Pénteken is folytatódik a változékony idő, sőt kissé tovább hűl a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: gyakrabban lesz erősen felhős az ég, emellett azonban néhány órás napsütés sem kizárt. Szórványosan kisebb eső, futó zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb kevés napsütés lehet. Szórványosan eső, zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra általában 20-23 fok közé melegszik a levegő, de a naposabb tájakon 25 fok is lehet.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén fokozatos javulás kezdődik időjárásunkban, vasárnaptól már naposabbra, melegebbre fordul az idő. A jövő hét elején további felmelegedésre számíthatunk, majd a hét közepén már ismét visszaeshet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás