Egy közelgő hidegfront előterében ma felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel igen meleg léghullámok érkeznek fölénk. Továbbra is alacsony lesz a légköri nedvesség, így folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő.

Szombaton a nap első felében még marad a meleg, de ekkor már megközelíti térségünket a hidegfront, ennek hatására labilizálódik felettünk a légkör. Eleinte még sok lesz a napsütés, majd a délutáni, esti óráktól ( a front pontos érkezése még bizonytalan ) egyre több lesz a gomolyfelhő és szórványosan zápor, heves zivatar is előfordulhat. Az éjszakai órákban már kiterjedtebb esők, záporok is előfordulhatnak, illetve viharossá fokozódhat az északnyugatira forduló szél.

Vasárnap reggelre valószínűleg át is vonul felettünk a front, így napközben már csökken a csapadékhajlam, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet.
Jelentősen felfrissül a levegő, a legmagasabb hőmérsékletek már csak 23- 25 fok között alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 32-34 fok között alakulnak, de a déli tájakon rövid időre 35 fok fölé is melegedhet a levegő. Késő estére 26-28 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte folytatódik a nagyrészt napos, száraz idő, helyenként azonban már megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délutáni, esti órákban azonban már többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Helyenként felhőszakadás, jégeső, illetve a fronthoz kötötten átmeneti orkán erejű szélvihar sem kizárt. Az éjszakai órákban kiterjedtebb esők, záporok is lehetnek. Az északnyugati irányú alapszél is egyre erősebb lesz. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali maximum hőmérsékletek 29-32 fok között alakulnak, a délutáni órákban azonban már lehűlés kezdődhet.

null

Vasárnap: a hajnali, reggeli órákban még előfordulhat eső, zápor, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati, északi szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig nyugodtabb, kellemes idő várható. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, de a kánikula nem tér vissza. Csütörtökön újabb hidegfront érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár