Átmenetileg anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a frontok, zivatarok néhány napig elkerülik térségünket. Vasárnap és hétfőn is marad a túlnyomóan napos, száraz idő, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Egyre melegebb levegő érkezik fölénk, így visszatér a kánikula, főleg hétfőn már 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A nyugodt idő azonban rövid életű lesz, kedden ugyanis már egy hidegfront vet véget a kánikulának, a hétfőihez képest 6-8 fokkal visszaesik a hőmérséklet. A front átvonulását záporok és viharossá fokozódó északi szél kíséri.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható, csapadék továbbra sem valószínű. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak.

null

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali minimum hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szerdától szombatig egy anticiklon hatása alatt leszünk, a leszálló légmozgásoknak köszönhetően túlnyomóan napos, száraz idő várható. Időközben délire fordul felettünk az áramlás amellyel ismét egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Néhány napra beköszönt a kánikula, vasárnap azonban már egy újabb hidegfront érkezik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár