A front előterében ma még afrikai eredetű, meleg levegő érkezik fölénk, így folytatódik a kánikula, sőt a déli tájakon kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés.

Napközben azonban már egy közelgő gyenge hidegfront is hatással lesz időjárásunkra, ezért a napsütés mellett erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható zápor, heves zivatar.

Pénteken is marad a zivatarhajlam, de ekkor már várhatóan megszűnik a kánikula, a front mögött ugyanis frissebb léghullámok érkeznek fölénk.

Szombaton már kissé szárazabb, stabilabb levegő érkezik fölénk, így várhatóan csökken a csapadékhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A változó irányú szél megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak. A késő esti órákra 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is lehetnek. Többfelé valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra általában 26-28 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon ennél kissé hűvösebb lesz.

null

Szombat: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan várható zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a kissé változékony, mérsékelten meleg, nyári idő. A 30 fok feletti hőmérsékleteket főleg hétfőn mérhetünk majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár