A változékony időt okozó légörvény elhagyja térségünket, mögötte pedig átmenetileg anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat. Szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így több lesz a napsütés és tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Lehűlés a következő napokban sem várható, de csütörtöktől már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk ennek hatására ismét növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat zápor, zivatar. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén további felmelegedésre, 30 fok körüli maximum hőmérsékletekre számíthatunk. A napos időszakok között azonban egy-egy hűsítő zápor, vagy heves zivatar is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár