Továbbra is ciklonális hatások alakítják időjárásunkat, így folytatódik a változékony, csapadékra hajló idő. A nedves, labilis levegő érkezik fölénk, ami kedvez a felhő képződésnek, illetve a helyi záporok, zivatarok kialakulásának. Kisebb körzetekben kiadós mennyiségű csapadék is hullhat, de lesznek helyek amelyek továbbra is szárazon maradnak.

Szerdán még folytatódik az átlagosnál kissé hűvösebb idő, majd ezt követően átmenetileg melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, ismét 25 fok köré emelkedik a hőmérséklet, ezzel együtt azonban fokozódik a fülledtség is.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délutáni, esti órákban néhol felhőszakadás is kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 19-21 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: az erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan várható zápor, heves zivatar. Az északnyugati szél élénk, zivatar környezetében viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a változékony, csapadékos idő, pénteken és szombaton valamivel kevesebb záporral, zivatarral. A jövő hét közepétől szárazabbra, melegebbre fordulhat az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár