Ma egy felettünk lelassuló, hullámot vető hidegfront hatására változékony, csapadékos idő várható. Összességében többfelé várható zápor, zivatar, sőt néhol tartósabb eső sem kizárt. Átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek már csak 20 fok körül alakulnak.

Kedden és szerdán is marad a változékony idő, a tartósabb esőket azonban ismét a záporok, zivatarok válthatják fel.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak kevés helyen süthet ki rövid időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 20-22 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos helyeken még ennél is hűvösebb lehet. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Napközben szórványosan várható zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Szerda: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét nagy részében folytatódik a változékony, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő, legfeljebb szombaton, vasárnap csökkenhet átmenetileg a csapadékhajlam. A hét második felében már ismét 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás