A záporos, zivataros időt okozó légörvény egyre messzebb kerül térségünktől, mögötte pedig átmenetileg stabilabb levegő áramlik fölénk.

Szombat estig nyugodtabb, szárazabb időre számíthatunk, legfeljebb elvétve fordulhat elő rövid ideig tartó zápor, vagy zivatar. További melegedés várható, a nappali hőmérsékletek már 30 fok közelében alakulnak.

Vasárnap aztán ismét megnő a légköri páratartalom és labilitás, ennek hatására növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. A késő esti órákra 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a napsütés mellett átmenetileg erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali minimum hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég és összességében többfelé valószínű zápor, heves zivatar. A változó irányú szél élénk, zivatar környezetében viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő héten is marad a változékony, de összességében az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, nyári idő. Átmeneti kisebb lehűlés hétfőn várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás