A front szombat reggelig át is halad felettünk, így holnap napközben már csökken a csapadékhajlam, ismét naposabbra fordul az idő. A hétvégén is marad a déli áramlás felettünk, így folytatódik a kellemesen meleg, kora nyárias idő. A napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, néhol zápor, zivatar is előfordulhat, a nappali hőmérsékletek azonban 25 fok közelében alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napközben tovább vastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként heves zivatar, illetve jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A változó irányú szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, zápor már csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: többnyire napos idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Néhol kialakulhat rövid ideig tartó zápor, vagy zivatar. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében folytatódik a változékony, de már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, kora nyári idő. Zápor, zivatar szinte bárhol és bármelyik nap kialakulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár