Egy közelgő újabb hidegfront előterében felerősödik felettünk a délnyugati áramlás amellyel az eddigieknél jóval melegebb léghullámok érik el térségünket. Erős felmelegedés kezdődik, a maximum hőmérsékletek már elérhetik a 26-27 fokot.

Pénteken is marad a meleg idő, de már több lesz felettünk a felhő és napközben egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.

Szombat hajnalra át is vonul felettünk a hidegfront, így napközben felszakadozik a felhőzet, már csak néhol alakulhat ki zápor. A front nem okoz jelentős lehűlést, folytatódik a viszonylag meleg idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: napközben fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Néhol heves zivatar sem kizárt. A változó irányú szél erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódhat az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, kora nyári idő. Időként azonban záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár