Északi légpályákon több hullámban hűvös, változó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk, így folytatódik az összességében változékony, az ilyenkor szokásosnál több fokkal hűvösebb idő. Szerdán és csütörtökön kissé szárazabb, stabilabb lesz a légkör felettünk, ezért valamelyest csökken a csapadékhajlam. A napsütés mellett azonban továbbra is előfordulhatnak erősen gomolyfelhős időszakok, illetve elszórtan még kialakulhat egy-egy zápor, vagy gyenge zivatar. Az északi irányú szél továbbra is élénk, időnként erős lesz, így a 20 fok körüli maximum hőmérsékleteket a ténylegesénél hűvösebbnek érezhetjük majd.

Pénteken már nedvesebb, labilis levegő alakítja időjárásunkat, ismét növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakok is lehetnek. Elszórtan előfordulhat futó zápor. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 15-18 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: a napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet és elszórtan futó zápor, esetleg gyenge zivatar is előfordulhat. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Péntek: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő, kisebb felmelegedés majd a hét közepétől valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás