Egy közelgő hidegfront előtt ma még meleg, de már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így a péntekihez képest jóval több lesz felettünk a felhő, de eső, zápor, zivatar napközben még csak elszórtan alakulhat ki. Átmenetileg kissé erősödik a nappali felmelegedés, a déli tájakon rövid időre 25 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.

A késő esti, éjszakai órákban egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd vasárnap reggelre átvonul felettünk a hidegfront csapadékzónája, napközben már felszakadozik a felhőzet, többfelé kisüt a nap. A front nem hoz magával jelentős lehűlés, de erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél ami jelentősen rontja majd a hőérzetünket.

Hétfőn sem várható jelentős felmelegedés, folytatódik a szeles, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Eleinte csak elszórtan, majd az esti, éjszakai óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél megélénkül, majd az esti óráktól megerősödik. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a reggeli órákban még többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, majd napközben felszakadozik a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő. Futó zápor szinte bármelyik nap előfordulhat. A hét második felében várhatóan nyugodtabbra fordul az idő és fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár