Eleinte még meglehetősen hűvös levegő tölti ki a Kárpát-medencét, így a csípős, néhol gyengén fagyos éjszaka után napközben is "csak" 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Az átmeneti nyugalom után a hétvégén már ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. Szombaton egy közelgő hidegfront előterében már kissé melegebb, de ismét nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk. Átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, de már jóval kevesebb lesz a napsütés és helyenként csapadék is előfordulhat.

Vasárnap virradóra átvonul felettünk a hidegfront csapadékzónája, így napközben már várhatóan felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. A front nem okoz jelentős lehűlést, a szombatihoz képest csak kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, de erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél.

A következő egy hét időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: változóan fátyolfelhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős ég, legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek. Eleinte csak helyenként, majd az esti óráktól már többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, de a derült, mélyebben fekvő helyeken ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: a reggeli órákban még többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, majd délutánra nagy valószínűséggel felszakadozik a felhőzet és többfelé kisüt a nap. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik a változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő. Futó záporok szinte bárhol előfordulhatnak, tartósabb, kiterjedtebb csapadék azonban nem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár