A következő néhány napban azonban már szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, így ismét több lesz a napsütés, zápor, zivatar pedig csak elvétve fordulhat elő. Északi áramlás alakul ki felettünk, így újabb felmelegedés egyelőre nem várható, a hőmérsékletek azonban nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően, napközben kevéssel 20 fok felett alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: eleinte borult idő várható többfelé esővel, záporral, helyenként zivatarral, majd a délutáni órákban fokozatosan csökken a csapadékhajlam, a megye északi felében felszakadozik a felhőzet. Az északi, északkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, zápor nem valószínű. Az északkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Péntek: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek általában 5-10 fok között alakulnak, de a szélvédett helyeken 5 fok alá is hűlhet a levegő. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szombaton is folytatódik a száraz idő, majd vasárnap egy hidegfront csapadékzónája érkezik fölénk, így ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. A távozó front mögött a jövő hét elejétől már szárazabb levegő érkezik fölénk, ezért egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. A hőmérsékletekben a hét közepéig nem várható lényeges változás, jelentős felmelegedés, igazi nyári idő egyelőre nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás