A hőmérsékletek azonban a több felhő ellenére is 25 fok közelében alakulnak, legfeljebb a záporok, zivatarok környezetében hűlhet vissza átmenetileg a levegő.

Szerdán ugyanakkor már egy gyenge hidegfront okoz ugyancsak változékony időt. Eleinte marad az erősen felhős ég, szórványosan kisebb esővel, záporral, majd a délutáni órákban várhatóan csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A front nem hoz magával jelentős lehűlést, csak pár fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön már ismét szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, így a szerdainál több napsütésre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid időszakokra azonban kisüthet a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

Szerda: a nap első felében még sok lesz a felhő, szórványosan kisebb csapadék is előfordulhat, majd a délutáni órákban fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak de zápor nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a hét további részében is folytatódik a változékony idő, újabb hidegfront majd vasárnap éri el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, hűvös, hideg, szél, front, vihar, csapadék, időjárás