A következő napokban is váltakozó nedvességtartalmú, összességében meleg léghullámok áramlanak fölénk, így jelentős változás nem várható időjárásunkban. A napos időszakok között újabb felhőmezők sodródnak fölénk, ezekből azonban tartós csapadék nem várható, legfeljebb elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A hőmérsékletek végig az átlagos közelében alakulnak, legfeljebb szombaton mérséklődik néhány fokkal a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: eleinte még előfordulhatnak záporok, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az esti óráktól azonban elszórtan ismét előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 22-24 fok között alakulnak, de a déli határvidéken ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 15-18 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbik kilátások: a jövő hét elején tovább melegszik az idő, helyenként már 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A hét második felének időjárása még bizonytalan, de valószínű, hogy újabb hidegfront éri el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár