A következő napokban váltakozó nedvességtartalmú, de többnyire meleg léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony idő, a hőmérsékletek azonban már az ilyenkor szokásosnak megfelelően alakulnak. A több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is előfordulhatnak és szórványos jelleggel záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A nappali hőmérsékletek a hullámzó frontrendszerek miatt szeszélyes területi eloszlásban, 20-25 fok között alakulnak. A magasabb értékeket a déli tájakon mérhetjük majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-24 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-24 fok között alakulnak.

null

Péntek: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-24 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a változékony májusi idő. Időnként helyi záporok, zivatarok is kialakulhatnak, de nagy területre kiterjedő tartós eső továbbra sem valószínű. A hőmérsékletek végig az átlag körül alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár