Egy ciklon előoldali áramlásában afrikai eredetű, egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a hétvégén már az átlagosnál melegebb, hamisítatlan nyári időre számíthatunk. Többnyire száraz levegő alakítja időjárásunkat, így csapadék sem valószínű, igaz a napsütés mellett már megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. 

Hétfőn már egy markáns hidegfront közelíti meg hazánkat, a front betörésének pontosabb időpontja azonban még bizonytalan. Valószínű, hogy a nap nagy részében még marad a nyáriasan meleg idő. A napsütés mellett azonban már erősebben megnövekszik a felhőzet  és a délutáni óráktól fokozatosan növekszik a zápor, zivatarhajlam.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős, vagy fátyolfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

null

Hétfő: eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd a délutáni órákban már egyre több lesz a gomolyfelhő és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul és az esti óráktól viharossá fokozódik. A hajnali minimum hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 24-28 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a megye délkeleti, keleti tájain mérhetjük. 

null

Távolabbi kilátások: keddre több mint 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet, számottevő csapadék azonban nem várható, sőt fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A jövő hét közepétől ismét melegszik az idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hétvége, nyár, felmelegedés, időjárás