Déli áramlással továbbra is meleg, de növekvő páratartalmú, labilis léghullámok érik el hazánkat, ami kedvező feltételeket biztosít a gomolyfelhő képződésnek, valamint a helyi csapadékgócok kialakulásának.

A hét első napjaiban még csak elszórtan, majd szerdától már egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. Kisebb körzetekben akár kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Fülledt meleg idő várható, a naposabb helyeken kevéssel 25 fok feletti nappali hőmérsékletekkel.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak.

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé valószínű zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 21-23 fok között alakulnak, a záporos helyeken azonban átmenetileg 20 fok alá hűlhet a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken és szombaton egy hidegfront hatására néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet és ismét egyre többfelé várható zápor, zivatar. Vasárnaptól már újabb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár