Egy közelgő hidegfront előoldalán az eddigieknél melegebb levegő érkezik fölénk, így ma tovább erősödik a nappali felmelegedés, a déli tájakon már 25 fok közelébe melegedhet a levegő. A napsütés mellett időnként megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet, de csapadék továbbra sem várható.

Holnapra megérkezik fölénk a gyenge hidegfront, fokozatosan északnyugatira fordul és megerősödik a szél. A felhőátvonulásokból azonban csak elvétve alakulhat ki futó zápor és a hőmérsékletekben sem lesz lényeges változás.

Vasárnap is folytatódik a többnyire napos, száraz, kellemes hőmérsékletű idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: a változó mennyiségű gomolyfelhőzet mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő héten is marad a kissé változékony, időnként nyáriasan meleg idő. Az eddigieknél azonban több lehet a zápor, zivatar.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár