A következő napokban azonban már kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. Pénteken egy ciklon előoldalán ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel több fokkal melegebb levegő érkezik fölénk. A napsütés mellett ugyan már előfordulhatnak erősen gomolyfelhős időszakok, a nappali hőmérsékletek azonban ismét 25 fok közelében alakulnak.

Szombaton már a fent említett ciklon gyenge hidegfrontja alakítja időjárásunkat. Napközben fokozatosan északnyugatira fordul és megerősödik a szél, számottevő csapadék, vagy jelentősebb lehűlés azonban nem várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a több-kevesebb napsütés mellett erősebben gomolyfelhős, vagy fátyolfelhős időszakok is előfordulhatnak, de csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Szombat: a napsütés mellett erősen gomolyfelhős felhős időszakok is előfordulhatnak, de zápor, zivatar csak néhol alakulhat ki. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő héten további felmelegedés várható, a hónap utolsó napjaiban már 25 fok fölé melegedhet a levegő. Folytatódik a száraz idő, legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár