Az elmúlt napokban kialakult, napos, száraz, nyáriasan meleg időnek egy hidegfront vet véget, amely mögött néhány napig hűvösebb léghullámok áramlanak fölénk.

A front a délutáni, esti órákban éri el térségünket, ennek hatására már erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan kisebb csapadék is előfordulhat. Kissé már mérséklődik a nappali felmelegedés, de 20 foknál még nem lesz hűvösebb.

Hétfőre megérkezik fölénk a frissebb levegő, így tovább mérséklődik a nappali felmelegedés. Újabb csapadék azonban már nem várható, a front mögött érkező szárazabb levegő hatására egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep.

Keddtől ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, eseménytelen, száraz időszak kezdődik. Jelentős melegedés még nem várható, a nappali hőmérsékletek 20 fok alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett főleg a nap első felében még több-kevesebb napsütés is lehet. Eleinte csak néhol, majd a délutáni, esti óráktól már többfelé várható eső, zápor, zivatar.  Az északira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a megye déli területein mérhetjük. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős, vagy borongós tájak, majd napközben csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

Kedd: többnyire napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Az északkeleti szél élénk lesz. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, de a szélvédett helyeken akár gyenge fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig elkerülnek bennünket a frontok, így folytatódhat az eseménytelen, többnyire napos, száraz idő. A hét második felében visszatérnek a 20 fok körüli nappali hőmérsékletek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, hűvös, hideg, szél, tavasz, vihar, front, csapadék, időjárás