Egy közelgő hidegfront előtt ma még marad a déli áramlás felettünk, így folytatódik a kellemes meleg idő. A napsütés mellett már megnövekedhet a felhőzet, de csapadék még nem valószínű.

Vasárnap már egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, ennek hatására változékonyabbra fordul időjárásunk. Szórványosan már előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar, de jelentős lehűlés még nem várható.

Hétfőre megérkezik fölénk a hűvösebb levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 15 fok körül alakulnak.

Csapadék azonban már nem várható, a fölénk érkező szárazabb levegő hatására egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak.

null

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony időt okozó frontok elkerülik térségünket. Eleinte folytatódik a kissé hűvös idő, majd a hét második felében fokozatosan emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár