A front mögött napközben már ismét szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így csökken a csapadékhajlam, a délutáni órákban fokozatosan elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A nappali hőmérsékletek csupán 10 fok körül alakulnak, de az erős szél miatt a ténylegesnél is alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Holnapra már nyugalomba jut felettünk a hidegfront, visszatér a csendes napos idő. Erős felmelegedés azonban még nem várható, sőt a hajnali órákban a szélcsendes helyeken gyenge fagy sem kizárt.

Csütörtöktől aztán egy ciklon előoldalán délire fordul felettünk az áramlás mellyel egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Gyors felmelegedés kezdődik, visszatérnek a 20 fok feletti hőmérsékletek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd a délutáni órákban fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati, északi szél erős, helyenként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos, száraz idő várható, időnként élénk változó irányú széllel. A hajnali órákra -2,+1 fok közé hűl a levegő, az alacsonyabb értékeket a szélcsendes tájakon mérhetjük. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő.

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 0+3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: pénteken tovább melegszik az idő, visszatérnek a kora nyárias, 25 fok körüli hőmérsékletek. A hétvégén egy árnyalattal frissebb levegő érkezik fölénk, de marad a kellemes idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár