A következő napokban ismét északi áramlás alakul ki felettünk amellyel az eddigieknél jó 10 fokkal hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. Átmenetileg visszatér a késő téliesen hideg idő, jelentős havazás azonban ezúttal nem várható, legfeljebb elszórtan alakulhat ki kisebb hószállingózás, futó hózápor.

Az időszak elején még kissé nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat, így sok lesz felettünk a felhő, majd szerdától már szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. A nappali hőmérsékletek végig 10 fok alatt alakulnak, szerda hajnalban pedig kiterjedt fagyok várhatók. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid időre kisüthet a nap. Szórványosan kisebb eső, az esti órákban havas eső, hószállingózás is előfordulhat. Az északi szél erős lesz. A nappali hőmérsékletek 4-7 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: eleinte még sok lesz a felhő, néhol kisebb hószállingózás is előfordulhat, majd fokozatosan elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Az északi szél továbbra is erős lesz. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: napos, száraz idő várható, az északi szél továbbra is élénk lehet. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét második felében már anticiklon alakítja időjárásunkat, így túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az éjszakai lehűlés csak lassan mérséklődik, napközben azonban már ismét 15 fok köré melegszik a levegő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hétfő, hidegfront, lehűlés, időjárás