A hétvégén egy blokkoló anticiklon áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb léghullámok árasztják el térségünket, így az átmeneti kellemes tavasz után visszatér a késő télies idő.

Ma azonban még meleg levegő alakítja időjárásunkat, többfelé 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet és továbbra is a napsütésé lesz a főszerep.

Holnap napközben észak felől egy markáns hidegfront közelíti meg hazánkat, ennek hatására megnövekszik a felhőzet és a délutáni órákban már kisebb eső, zápor is előfordulhat. Néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, de egyelőre még marad az enyhe idő.

Vasárnapra megérkezik fölénk a hideg levegő, a péntekihez képest 15 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Napközben felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan fordulhat elő futó havas eső zápor, vagy hózápor.

Az északi szél azonban egyre erősebb lesz, így a nappali 3-4 fokot a ténylegesnél is hidegebbnek érezzük majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős, napos tájak, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni, esti óráktól már kisebb eső, zápor is előfordulhat. A szél északkeletire fordul és megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, majd napközben felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulások várhatók kevés napsütéssel. Néhol előfordulhat havas eső, zápor, vagy hózápor. Az északkeleti szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hideg periódus mélypontja hétfőn, kedden várható, ekkor napközben is csak kevéssel emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet. A hét második felében lassú enyhülés kezdődik, de a kellemes tavasz egyelőre nem tér vissza.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár