Péntekig még anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban így marad a nagyrészt napos, száraz idő, csak átmenetileg növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Délkeleti áramlással továbbra is igen enyhe levegő érkezik fölénk, így folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő. Tovább mérséklődik az éjszakai lehűlés, a nappali hőmérsékletek pedig már a májust idézik.

Szombattól azonban jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban. Egy a Brit-szigetek közelében kialakuló blokkoló anticiklon hatására megszűnik a meleg levegő utánpótlása, ugyanakkor északira fordul az áramlás amellyel sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg indul meg a Kárpát-medence irányába. Szombat napközben már egy markáns hidegfront közelíti meg térségünket, így erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni órákban eső, zápor is előfordulhat. A hőmérsékletekben azonban még nem lesz lényeges változás, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: változóan fátyolfelhős idő várható hosszabb napos időszakokkal, csapadék nem lesz. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali minimum hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős, napos tájak, majd észak felől mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható kisebb eső, zápor. A szél északira fordul és megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali maximum hőmérsékletek még többnyire 14-16 fok között alakulnak, a késő délutáni óráktól azonban már megkezdődik a lehűlés.

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól már erős lehűlés kezdődik, a nappali hőmérsékletek csupán 5 fok körül alakulnak. A jövő hét első felének időjárása még bizonytalan, de valószínű, hogy folytatódik a késő téliesen hideg idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár