Egy ciklon előoldalán felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel a következő napokban igen enyhe léghullámok érik el térségünket. Napról-napra egyre magasabbra emelkedik a hőmérséklet, csütörtökön a déli tájakon már 20 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak. A fölénk érkező levegő azonban nem lesz túl száraz, így tartós, zavartalan napsütésre sem számíthatunk. Időnként felhőmezők sodródnak fölénk, melyekből kisebb futó záporok, rövid ideig tartó gyenge esők is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő. A késő esti hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak.

null

Szerda: eleinte sok lesz felettünk a felhő, majd napközben már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat rövid ideig tartó futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: gyengén felhős, napos idő várható. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken még folytatódik az átlagosnál jóval melegebb idő, de napközben már egy hidegfront közelíti meg térségünket. A front mögött a hétvégén visszaesik a hőmérséklet, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár