A következőkben egy mediterrán ciklon áramlási rendszerébe kerülünk, így ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. Ma nagy nedvességtartalmú levegő alakítja időjárásunkat, így többnyire borongós, esős időre számíthatunk, legfeljebb a késő délutáni órákban és akkor is csak kisebb körzetekben vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet.

Holnapra már gyengül, eltávolodik térségünkből a ciklon, ennek köszönhetően csökken a csapadékhajlam, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet.

Vasárnap sem érkezik újabb front térségünkbe, így marad a csendes, kora tavaszi idő. Jelentősebb felmelegedés azonban nem várható, a nappali hőmérsékletek a több-kevesebb napsütés ellenére is 10 fok közelében alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: borult idő várható többfelé esővel, záporral, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. A délkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. A késő esti órákra 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, majd fokozatosan elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik a kissé változékony, kora tavaszi idő. Jelentős lehűlés továbbra sem várható, sőt a hét közepére visszatérnek a 15 fok körüli nappali hőmérsékletek. Számottevő csapadék legközelebb kedden valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár