A hét közepéig egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így változékony, időnként csapadékos idő várható. Ma még a ciklon előoldali, enyhe áramlásába tartozunk, ezért a sok felhő és az esők ellenére is 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Holnaptól azonban a ciklon hátoldalára kerülve északnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel már hűvösebb levegő érkezik fölénk. Jelentős lehűlés ugyan nem várható, a nappali hőmérsékletek azonban már "csak" 10 fok körül alakulnak.

Szerdán még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd csütörtöktől távolodik térségünkből a ciklon, így csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Azokon a helyeken ahol átmenetileg felszakadozik a felhőzet akár zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire a felhőké lesz a főszerep, helyenként azonban átmenetileg kisüthet a nap. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: az átmeneti csapadékszünet után pénteken egy újabb ciklon éri el térségünket, így ismét egyre többfelé várható eső, zápor és néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. Vasárnaptól csökken a csapadékhajlam, enyhül az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás