A hét közepéig egy ciklon alakítja időjárásunkat, így változékony, időnként csapadékos időre számíthatunk. Több hullámban érkeznek majd az esők, záporok, a csapadékhullásban tehát hosszabb szünetek is lesznek és főleg hétfőn még kevés napsütésre is számíthatunk. Keddig még igen enyhe levegő áramlik fölénk, emiatt a nappali hőmérsékletek többnyire 10 fok felett, helyenként 15 fok közelében alakulnak.

Szerdán már a ciklon hátoldali áramlásába kerülünk, így északnyugatira fordul felettünk a légmozgás amellyel néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd átmenetileg elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A délkeleti szél élénk, időnként erős lesz. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

Kedd: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délkeleti, majd a délutáni órákban már északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: borult idő várható, legfeljebb néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felében már távolodik térségünkből a ciklon, így csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Éjszakánként többfelé lehet gyenge fagy, a nappalok azonban ismét enyhébbek lesznek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, vihar, február, szél, enyhül, , hideg, front, tavasz, tél, csapadék, időjárás