A következő napokban ciklonok és azok frontjai alakítják időjárásunkat, így folytatódik a változékony, szeles, időnként csapadékos idő. Péntekig az eddigieknél hűvösebb levegő alakítja időjárásunkat, ám a várható 10 fok közeli maximum hőmérsékletek még mindig magasabbak az ilyenkor szokásosnál. 

A szerdai tartósabb csapadék után csütörtöktől már valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, így szakadozottabb, vékonyabb lesz a felhőzet felettünk és már csak elszórtan alakulhat ki futó zápor.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: többnyire borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Néhol jégesővel kísért zivatar, a magasabb dombokon átmeneti havas eső sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett napos időszakok is előfordulhatnak. Néhol kialakulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét első napjaiban is folytatódik a meglehetősen változékony, frontokkal tarkított idő. Eleinte emelkedik a hőmérséklet, majd a jövő hét keddtől, szerdától ismét hűl a levegő. Újabb eső, zápor főleg vasárnap, illetve kedden valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, hidegfront, eső, időjárás