Északnyugatira fordul felettünk az áramlás mellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, az eddigieknél hidegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban megszűnik a szokatlanul enyhe, tavaszias idő, a hőmérsékletek már nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak.

Kedden és szerdán hidegfront alakítja időjárásunkat, így erősen szeles időre számíthatunk. Eleinte még többfelé lehet eső, zápor, majd szerdán a felhőátvonulásokból már csak néhol fordulhat elő jelentéktelen vegyes halmazállapotú csapadék.

Csütörtök, péntektől lassan nyugalomba jut felettünk a légkör, ennek hatására fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A hajnali órákra ismét fagypont alá hűlhet a levegő, napközben pedig 5 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: átmenetileg megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Néhol gyenge zivatar is előfordulhat. Kisebb körzetekben akár kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A nappali maximum hőmérsékletek 8-12 fok között alakulnak, a magasabb értékek még a front érkezése előtt várhatók. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor, vagy havas eső zápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már ismét délire fordul felettünk az áramlás, így fokozatos enyhülés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár