Egy közelgő markáns hidegfront előtt ma még enyhe, de már nedvesebb levegő érkezik fölénk. Napközben fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A több felhő és csapadék miatt kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, a maximum hőmérsékletek azonban még többnyire 10 fok felett alakulnak. 

Kedden esők, záporok és viharossá fokozódó szél kíséretében megérkezik fölénk a front. Néhol zivatar, az esti óráktól a magasban beáramló hidegebb levegő hatására havas eső is előfordulhat. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, de még mindig az átlagosnál enyhébb idő várható. 

Szerdán a front mögött már szárazabb levegő érkezik, így megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása. Napközben felhőátvonulásos, szeles idő várható, már csak elszórtan fordulhat elő futó zápor, esetleg hózápor. Kissé tovább gyengül a nappali felmelegedés. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Szórványosan eső, zápor is előfordulhat. A nyugati, délnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: napközben ismét egyre többfelé várható eső, zápor. A délutáni, esti órákban néhol zivatar, vagy havas eső zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 8-12 fok között alakulnak. A magasabb értékeket a megye déli és keleti tájain a front érkezése előtt mérhetjük. 

szerda.jpg

Szerda: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat futó zápor, vagy hózápor. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét második felében megnyugszik az idő, jelentősen mérséklődik a szél. Éjszakánként kevéssel 0 fok alá hűl a levegő, napközben pedig 5 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. A hét legvégén újabb enyhülés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, szél, lehűlés, csapadék, időjárás