Az igen enyhe levegőnek még bőven van utánpótlása, így a következő napokban is folytatódik a tavasz a télben, a hőmérsékletek 10-12 fokkal az átlagos felett alakulnak. A meleggel együtt azonban időnként nedvesség is érkezik, így nem lesz zavartalan a napsütés és elszórtan kisebb esők, futó záporok is előfordulhatnak. Az erős szél miatt a 15 fok közeli csúcs hőmérsékleteket a ténylegesnél valamivel hűvösebbnek érezhetjük majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan futó záporok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-16 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire felhős idő várható, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 12-15 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. 

hétfő.jpg

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Szórványosan záporok is kialakulhatnak. A délnyugati, nyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. A délutáni órákra 12-15 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy újabb markáns hidegfront éri el térségünket, így átmenetileg többfelé várhat eső, zápor, zivatar. Szerdától néhány napra visszaesik a hőmérséklet, majd a következő hétvégén már újabb enyhülés valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavaszias, enyhe, szél, változékony, csapadék, időjárás