2020.07.12 - Vasárnap
Izabella, Dalma
10ºC / 24ºC
Napos

Továbbra is a felhőké és a ködé lesz a főszerep Szerző: Szalinay Tibor | 2020. Január 26. - Vasárnap 07:21 | Címkék: Időjárás, , mínusz, hűvös, front, köd, hideg, felhő, csapadék, tél

Legfeljebb kisebb körzetekben süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan szitálás, csepergő eső, a fagyos tájakon gyenge ónos eső is előfordulhat.

Délnyugati áramlással kissé nedvesebb, de egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk a magasban. A következő napokban is folytatódik a változékony idő, de számottevő csapadék hétfő estig még nem valószínű.

Kedden azonban egy ciklon áramlási rendszerében már nagy nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk, így megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható jelentős mennyiségű eső. A jövő hét elejétől már érezteti hatását az enyhülés. Tovább gyengül az éjszakai lehűlés, már csak néhol fordulhat elő gyenge fagy, napközben pedig eleinte 5 fok köré, majd kedden már 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire erősen felhős, párás, ködös idő várható, néhol azonban elvékonyodhat a felhőzet, esetleg kevés napsütés is lehet. A hajnali, reggeli órákban szórványosan várható kisebb ónos eső, eső. A délnyugati szél kissé megélénkül. A nappali maximum hőmérsékletek általában 2-4 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. A mélyebben fekvő völgyekben azonban egész nap tartja magát a gyenge fagy. Késő estére 0,+2 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: folytatódik a nagyrészt felhős, párás idő, helyenként azonban elvékonyodhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet. Néhol tartósan ködös időszakok is lehetnek. Elvétve előfordulhat csepergő eső, vagy szitálás. A délnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 3-5 fok között alakulnak, a magasabb értékeket az átmenetileg gyengén felhős tájakon mérhetjük.

Kedd: többnyire borult, párás, néhol ködös idő várható, helyenként azonban átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a hét második felében csökken a csapadékhajlam, több kevesebb napsütésre is számíthatunk. Átmenetileg Ismét erősödik az éjszakai lehűlés, a nappalok azonban az átlagosnál enyhébbek maradnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás