Átmenetileg anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok egyelőre elkerülik térségünket. Ma már délire fordul felettünk az áramlás amellyel több hullámban enyhe levegő érkezik fölénk a magasban. A hétvégén tovább gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig egyre inkább 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Ma még folytatódik a csendes, a ködfoltoktól eltekintve száraz idő, majd holnaptól már kissé nedvesebb levegő érkezik, így több lesz felettünk a felhő és szórványosan gyenge eső, zápor is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek általában 4-7 fok között alakulnak, de a borongós, tartósan ködös tájakon, illetve a mélyebben fekvő helyeken egész nap 0 fok várható. A napos és ködös tájak térben és időben is váltakozhatnak. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő.

null

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb néhol süthet ki átmenetileg a nap. A délutáni, esti óráktól szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -1,+1 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb csepergés, vagy futó zápor. A déli, délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra általában 4-6 fok közé melegszik a levegő, de a naposabb tájakon 7-8 fok sem kizárt.

null

Távolabbi kilátások: a jövő héten további enyhülés várható, lesznek napok amikor már kevéssel 10 fok fölé melegszik a levegő. Időnként azonban frontok és a hozzájuk kapcsolódó csapadékzónák érik el térségünket, így változékony időre számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás