A hétvégén egy hidegfront éri el térségünket, ami várhatóan meggyengíti a felettünk elhelyezkedő néhány száz méter vastag hidegpárnát. Az élénkülő szél hatására egyre kevesebb helyen várható tartós köd. A front kissé nedvesebb levegőt szállít fölénk a magasban, így továbbra is sok lesz felettünk a felhő és főleg vasárnap gyenge havas esők, kisebb hóesések is előfordulhatnak, de jelentős csapadék nem valószínű.
Hétfőn már szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, csak néhol vékonyodhat el a felhőzet. Az esti óráktól elszórtan kisebb hószállingózás is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek többnyire 0,+3 fok között alakulnak. Késő estére 0 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan kisebb havas eső, havazás is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 0,+3 fok között alakulnak.

null

Hétfő: fokozatosan elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, napközben már felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Az északi szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepére visszatérhet a csendes, párás, néhol tartósan ködös idő. A hét második felében azonban nagy valószínűséggel jelentős enyhülés kezdődik és az eddigieknél több lesz a napsütés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, időjárás, somogy megye