Továbbra is egy anticiklon, illetve az ez alatt kialakult hideg légpárna alakítja hazánk időjárását. A következő napokban is folytatódik az alapvetően felhős, borult idő, helyenként tartósan ködös idő, legfeljebb rövid időre bukkanhat elő a nap. A hétvégén egy front hatására már csökken a ködhajlam, napsütésre azonban továbbra sem számíthatunk. Vasárnap elszórtan kisebb havas eső, hóesés is előfordulhat, de számottevő csapadék továbbra sem várható. A hőmérsékletekben sem lesz lényeges változás. A borult, ködös tájakon egész napos gyenge fagy várható, míg azokon a helyeken ahol kissé elvékonyodik a felhőzet kevéssel fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, néhol azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A délkeleti szél gyenge marad. A nappali hőmérsékletek -1,+2 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: folytatódik az alapvetően felhős, vagy borult idő, de kisebb körzetekben átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Néhol tartósan ködös időszakok is lehetnek. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 0,+2 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: többnyire felhős idő várható, de az előző napokhoz képest kevesebb lesz a köd. Elszórtan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől leáll a légmozgás felettünk, így ismét fokozódhat a ködhajlam. A hét közepén egy újabb hidegfront érheti el térségünket, de komolyabb lehűlés, vagy csapadék ezúttal sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás