Továbbra is egy anticiklon, illetve az ez alatt kialakult hideg légpárna alakítja időjárásunkat. Lényeges változás a következő néhány napban sem valószínű, így marad az egyhangú, szürke, helyenként tartósan ködös idő, legfeljebb néhol és rövid időre süthet ki a nap. A tartósan ködös, vastag rétegfelhővel borított tájakon napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, ugyanakkor azokon a helyeken ahol átmenetileg elvékonyodik a felhőzet 5 fok közelébe melegedhet a levegő.

Szombaton egy front hatására már megmozdulhat a légkör felettünk, elvékonyodhat a hidegpárna, de jelentős változás továbbra sem várható időjárásunkban.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, néhol azonban elvékonyodhat a felhőzet, kevés napsütés sem kizárt. A szél továbbra is gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 0,+5 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. Késő estére 0,-1 fokig csökken a hőmérséklet.

null

Péntek: nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, de kisebb körzetekben átmenetileg előbukkanhat a nap. A szél gyenge lesz. A hajnali minimum hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 0,+5 fok közé enyhül a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős, napos tájakon mérhetjük.

null

Szombat: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. Néhol ónos szitálás, esetleg kisebb havas eső, hószállingózás is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 0,+3 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap, illetve a jövő hét elején is folytatódik a kissé változékony idő, helyenként gyenge vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt, majd ezt követően nagy valószínűséggel ismét visszaáll a ködös hidegpárna.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár