Anticiklon, illetve az ennek hatására kialakult hideg légpárna alakítja időjárásunkat. A medencében megülepedett hideg, nyirkos, egyre szennyezettebb levegőt csak egy erősebb front tudná kisöpörni, ennek azonban egyelőre meglehetősen kicsi az esélye. Időnként ugyan felszakadhat a hidegpárna, néhol kevés napsütés is lehet, de összességében a felhőké és a ködé lesz a főszerep.

A hőmérsékletekben sem várható lényeges változás. A ködös, vastag rétegfelhővel borított tájakon napközben sem melegszik fagypont fölé a levegő, ugyanakkor azokon a helyeken ahol rövid időre kisüt a nap akár 5 fok is lehet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: többnyire borult, helyenként tartósan ködös idő várható, helyenként azonban elvékonyodhat a felhőzet, kevés napsütés sem kizárt. A délkeleti szél gyenge lesz. A nappali hőmérsékletek 0,+5 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős vidékeken mérhetjük. A késő esti órákra 0 fokig hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire erősen rétegfelhős, borult idő várható, helyenként azonban felszakadhat a hidegpárna, kevés napsütés is lehet. Tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél gyenge marad. A hajnali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. A kora délutáni órákra 0,+5 fok közé enyhül a levegő, a magasabb értékek a gyengén felhős tájakon várhatók.

null

Csütörtök: többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, kisebb körzetekben azonban átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet, kevés napsütés is lehet. A szél továbbra is gyenge lesz. A hajnali minimum hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 0,+5 fok közé enyhül a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén egy hidegfront éri el térségünket, ami várhatóan kisöpri a megülepedett nyirkos, ködös levegőt. A front nem hoz komolyabb télies fordulatot.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár