A hosszútávú, anomália előrejelzések szerint a tél második hónapja az átlagosnál kissé enyhébb és a szokásosnál valamivel szárazabb lehet. A decemberihez hasonló tartósabb enyheség ugyan nem valószínű, igaz a komolyabb télies fordulatnak is egyelőre kicsi az esélye.

Hazánk időjárását a következő időszakban a tőlünk nyugatra, északnyugatra elhelyezkedő ciklonok, anticiklonok alakítják. A két légköri képződmény helyzetétől függően nálunk a délnyugati, északnyugati áramlások váltogatják egymást, amellyel hol enyhébb, hol pedig mérsékelten hideg, átlagos hőmérsékletű léghullámok érik el térségünket.

A frontok azonban a szelet leszámítva várhatón nem okoznak komolyabb változást, kisebb csapadék is csak futó záporok, esetleg hózáporok formájában alakulhat ki. A csapadék anomália előrejelzések szerint Közép-Európa, illetve a mediterrán térség nagy részén döntően anticiklonális hatások uralkodhatnak, azaz kiterjedtebb, tartós csapadék csak ritkán fordulhat majd elő.

Megjegyzés: az anomália előrejelzés megmutatja, hogy egy adott időszak időjárása mennyiben térhet majd el a sokéves átlagtól. A pozitív anomáliás, azaz összességében az átlagosnál enyhébb hónap nem jelenti azt, hogy az adott időszakban nem fordulhat elő átlag alatti hőmérséklet. A hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.

null

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése januárra.

null

2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése januárra.

null

3. Ábra: az atlanti ciklonok előoldalán nyugat, délnyugat felől enyhébb léghullámok érkeznek fölénk.

null

4. Ábra: a tőlünk nyugatra kialakuló anticiklon blokkolja az enyhe áramlásokat, ugyanakkor biztosítja az északon, északnyugaton felhalmozódott hideg levegő délebbi szélességek felé terjeszkedését. A nagyobb hideg azonban várhatóan a Kárpát-medencén kívül marad.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, január, időjárás, kaposvár